Prosztatarák
Tünetek
A kezdeti stádiumban a beteg panaszmentes, a betegség előrehaladásával azonban az alábbi egészségi problémák jelennek meg:
- Vizelési panaszok, a beteg nem tudja a húgyhólyagot teljesen kiüríteni
- Gyakori, elsősorban éjszakai vizelés
- Fájdalmas, égető érzés vizeléskor
- Krónikus keresztcsonttáji, deréktáji, medencetáji fájdalom
- Olykor véres vizelet
VESZÉLYEZTETETT CSOPORTOK
A prosztatarák a férfiak daganatos megbetegedései sorában a negyedik leggyakoribb rák. Leggyakrabban az 50. életév körül jelentkezik, az összes rosszindulatú daganat 15%-át teszi ki.
Kiváltó oka ismeretlen, feltételezések szerint közrejátszanak benne genetikai tényezők, hormonális változások, fertőzések, étkezési szokások és a környezeti hatások.
LEFOLYÁSA
A prosztata rosszindulatú megbetegedéseinek két típusát különböztetjük meg. Az első típusú daganat lassan növekedik, és általában nem terjed túl a prosztatamirigyen. Olykor azonban agresszívebb növekedésnek indul.
A második típus veszélyesebb, s abban a stádiumban, amikor az orvos diagnosztizálja, már átterjed a prosztatán kívüli szövetekre is. Kezdetben nem okvetlenül vált ki panaszokat, máskor ugyanolyan tünetei vannak, mint a prosztatamegnagyobbodásnak. Ez azt jelenti, hogy a betegnek gyakori vizelési ingere van, nem képes a húgyhúlyagot teljesen kiüríteni, a vizeletet gyenge, lassú sugárban üríti. Prosztatamegnagyobbodás esetén az orvosi vizsgálat során kemény csomók tapinthatók ki, és a vérben magasabb a prosztata antigén (PSA) szint mutatható ki.
Ha a tumor a prosztatán túli területre is kiterjed, a betegnek tompa krónikus hátfájása van, fogy, fáradt, és vérszegény. A prosztatarák infiltrálódik a környező nyirokcsomókba és szervekbe, főként a húgyhólyagba, a herékbe, a herezacskóba, a medencébe, a hátgerincbe, a comcsontba és a bordákba.
MIT TEGYÜNK
A betegség idejekorán történő diagnosztizálása fél siker, ezért a 40 évesnél idősebb férfiaknak rendszeres szűrésre kellene járniuk, ennek során az orvos a végbélen keresztül tapintással vizsgálja meg a prosztata felszínét. Az 50. életév után (családi előfordulás esetén korábban is) a szűrővizsgálatok közé PSA-vizsgálatot is be kell iktatni.
A prosztatarák kezelése a beteg életkorától, a daganat típusától és kiterjedtségétől függ. A lassan növekvő nem agresszív típusú daganatban szenvedő férfiaknak az invazív beavatkozás helyett a rendszeres és gondos ellenőrzést javasolják. Az ilyen orvosi gondoskodásban azonban a beteg és környezete gyakran nem bízik.
A terápia része a fájdalomcsillapítás. A morfint és az egyéb opioid tartalmú egyéb drogokat a műtét utáni fájdalomcsillapításra vagy a hátgerincben és egyéb csontokban kialakult áttétek esetén alkalmazzák. A fájdalomcsillapítást a kezelőorvossal vagy a fájdalomcsillapításra szakosodott szakemberrel konzultálni kell.
KEZELÉS
Vizsgálatok
Ha a végbélen keresztül történő vizsgálat alapján a magasabb PSA-szint miatt felmerül a prosztatarák gyanúja, az alábbi vizsgálatokra kerül sor:
- Transzrektális ultrahangos vizsgálat – a végbélbe ultrahangos szondát vezetnek be
- Képalkotó eljárások – a számítógépes tomográfiás és a mágneses rezonancia vizsgálat a kis daganatokat is képes feltárni
- Biopszia – a gyanús szövetből üreges tű segítségével mintát vesznek. Ha a minta pozitív, komputertomográfiás vizsgálattal azt nézik meg, hogy a daganat átterjedt-e a környező szervekre, szcintigráfiával pedig a csonti érintettséget ellenőrzik
Műtét
Ha igazolódik a rosszindulatú góc jelenléte, ugyanakkor a tumor nem terjed túl a prosztatán, a 65 évesnél fiatalabb férfiak esetében radikális prosztatektómiát alkalmaznak, azaz a teljes prosztatát eltávolítják. A teljes altatásban történő műtét 4–5 óra hosszan tart, s a betegnek 5–7 napot kell a kórházban eltöltenie. Komolyabb vérzés esetén a beteg vért kap. Autotranszfúzió esetén a műtét előtt néhány héttel a betegtől vért vesznek le, s majd ezt kapja meg a műtéti beavatkozás során vagy azt követően.
A műtétet követő néhány napig a beteg morfint vagy opioid tartalmú szereket, a kórházból történő távozása után gyengébb fájdalomcsillapítókat, például kodeint és paracetamolt kap. A betegnek olykor csövet vezetnek be a húgyhólyagba, a húgyhólyag normál funkciói azonban egy héten belül visszaállnak.
Sugárkezelés
A sugárkezelés leggyakrabban a műtéti beavatkozáshoz kapcsolódik, de önállóan is alkalmazható, attól függően, milyen állapotban van a tumor és a beteg. Főképpen olyan férfiaknál alkalmazzák, akiknél nem végezhető el a prosztatektómia. A sugárkezelés a daganaton kívül az egészséges szöveteket is eléri, ezért a kezelés során sérülhetnek a környező szervek és idegek, s mindezek következménye inkontinencia és impotencia lehet.
Gyógyszerek és hormonok
Gyógyszer- és hormonkezelést az olyan idős és gyenge betegeknél alkalmaznak, akik nem műthetőki és nem sugárkezelhetők. Az érintettek nagy hányada pozitívan reagál a férfi nemi hormonra, a tesztoszteronra. Más esetekben női nemi hormont, pl. ösztrogént alkalmaznak. Ez azonban számos nem kívánt mellékhatással jár, ilyen a potenciacsökkenés, a mellek megnagyobbodása, vizenyő felhalmozódása a testben stb. Másrészt viszont lassítják a daganat növekedését, és így meghosszabbítják a beteg életét.
A herék műtéti úton történő eltávolítása következtében leáll a tesztoszterontermelés. A kemoterápiás szerek blokkolják a daganatos sejtek szaporodását. A terápia a rák típusától és a betegség stádiumától függ.
MEGELŐZÉS
A rák kialakulását összefüggésbe hozzák az étrenddel és az alkoholfogyasztással, ezt azonban vizsgálatok még nem igazolják.
A mértékletes alkoholfogyasztás, az állati eredetű zsírok csökkentése és az optimális testsúly megtartása mindenképpen jót tesz a szervezetnek, s ezáltal hozzájárul a prosztatarák megelőzéséhez.
forrás primar.sme.sk